Vallási pluralizmus - Teológiai megközelítések vizsgálata

Szerző: 

Címke: 

Oldalszám: 

100

Év: 

2005

Kiadó: 

Ez a szakdolgozat inkább témafelvetés kívánt lenni, mint a problémának teljes körű kifejtése. Megoldást sem tudok kimondani, csupán személyes meggyőződésemet. A dolgozat írása alatt bennem is sok minden formálódott. Ahogy megismertem az egyes teológusok véleményét, alakult ki bennem egy sokkal nyitottabb szemlélet a témával kapcsolatban. Látom ugyanakkor a hiányosságokat, különösen az evangéliumi keresztények részéről: tartozunk azzal, hogy a jövőben ebben a témában saját elképzeléseinket teológiailag megalapozott formában fogalmazzuk meg. Ez a téma jelentősen meghatározza majd a jövő misszióját.
Egy gondolat azonban megérett bennem. A kereszténység alapértelmezése szerint exkluzivista vallás. Hisszük, hogy a Kijelentést Isten adta az ember számára, hogy általa ismerje meg Őt és az üdvösség útját. Ha tagadjuk a Kijelentést, akkor menthetetlenül belezuhanunk a relativizmus zsákutcájába. Ahogy Horkheimer fogalmazott: „Egy Isten önkinyilatkoztatása nélkül az ember nem képes magából semmit sem megérteni.”1 Ha létezik Isten és Ő kijelentette magát az emberek számára, akkor lehet a dolgoknak valódi értelme, akkor lehet valódi tudásunk. Ha viszont ezt elvetjük, nem marad más számunkra, mint az ember önkifejezése, sötétben való tapogatózása.

A Kijelentés pedig többségében exkluzivista módon fogalmaz. Bár olvashatunk a Szentírásban – elvétve – olyan gondolatokat, amelyek tágabbra nyitnák az ember lehetőségeit, de inkább dominál a „keskeny út”2 tanítása.

A dogmatika történet is többségében exkluzivista nézőpontból szemlélte a világot. Ha feladjuk keresztény alapfeltételezéseinket, az a kereszténység már nem nevezhető tovább kereszténységnek.

A kereszténység abban különbözik a többi vallástól, hogy hisszük, hogy maga Isten jelent meg a földön Jézus Krisztus személyében3. Ez a megjelenés történelmi esemény, nem pedig legenda. Halála, feltámadása az, amely a kereszténységet elindította missziós útján. Még Mircea Eliade vallástörténész is kénytelen beismerni Jézus Krisztus egyedülálló szerepét a történelemben: „Bizonyos, hogy Jézus tanítása, sőt tán még neve is feledésbe merült volna, ha be nem következik egy egyedülálló és a hit világán kívül érthetetlen esemény: a kivégzett feltámadása. A Pál és az Evangéliumok által közvetített hagyomány meghatározó fontosságot tulajdonít az üres sírboltnak és a feltámadt Jézus számos megjelenésének. Bármilyen természetű tapasztalatról legyen is szó, ezek adták a kereszténység forrását és alapját. A feltámadt Krisztusba vetett hit egy maroknyi elkeseredett menekülőt elszánt és legyőzhetetlenségükben biztos emberek csoportjává változtatott.”4 Ha Krisztus fel nem támadott hiábavaló a mi hitünk, felesleges a kereszténység5 – bármilyen értékes a kultúrája, hagyománya – ha viszont feltámadt, akkor Ő az „út, az igazság, és az élet”. Akkor csakis Benne bízhatunk, nem létezik más út.

Liptay Lothar két csoportba sorolta az egyes vallásokat formai és tartalmi szempontok alapján. Formai szempontból megkülönbözteti az univerzalisztikus és a partikuláris vallásokat, tartalmi szempontok szerint pedig ontológikus és teisztikus vallásokat.

Az univerzalisztikus-ontológikus vallások közé tartoznak kelet nagy vallásai (hinduizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus). Ezeknek a vallásoknak közös jellemzője, hogy a lét kérdését kutatja. Isten, minden létező alapja és forrása. „A személyes isten (vagy istenek) végső fokon csak a mögöttük lévő végtelen és személytelen „Isten fölötti Isten” véges megnyilvánulásai.”6 Az ember ezekben a vallásokban saját bensőjében találkozik. Nem lényeges ezekben a vallásokban a tan, hanem a gyakorlat, a különböző technikák elsajátítása. A teisztikus- partikuláris vallások közé sorolhatók a júdaizmus, az iszlám és a kereszténység. Ezekben a vallásokban Isten személyes, az ember Istentől lényegesen különböző személyiség, aki összeütközésben áll Teremtőjével. A kinyilatkoztatás Isten akaratának tudtul adása, és az ebből fakadó tan döntő fontosságú.

Még nincs értékelve