Aratás

Szerző: 

Címke: 

Oldalszám: 

122

A keresztények számára frusztráció állandó forrását képezi, hogy mindenáron meg akarják ismerni a megismerhetetlent. Isten útjaira vagyunk kiváncsiak, jóllehet Isten maga jelentette ki, hogy „Az én utaim nem a ti utaitok, amerre én járok, ti nem járhattok.“

Amikor Isten hatalma csúcspontjára akarta emelni Izraelt, olyan személyt választott ki királynak, akiről senki sem gondolta volna, hogy a dicsőség felé fogja vezetni az országot. A betlehemi Isai legkisebb fiát, Dávidot szemelte ki és kente királlyá. Dávidot, egy egyszerű pásztorfiút, aki nem rendelkezett egyéb érdemmel, csak azzal, hogy szerette Istent, gyönyörködött Istennek a természetben megnyilvánuló nagyságában. Amikor Isten erős hadsereget akart biztosítani Dávid számára, hogy szembe tudjon szállni Izrael ellenségeivel, a szegényeket, az eladósodottakat és az elégedetleneket gyűjtötte össze. Ezekből a furcsa harcosokból tevődött össze Dávid serege, mely által Isten legyőzte az összes ellenséges hadat.

De Jézus is furcsa munkatársakat választott magának amikor elkezdte hirdetni Istennek az emberekhez szóló, világrengető üzenetét. A tizenkettő közül a legtöbben halászok voltak, sőt egyikük a megvetett vámszedői hivatást űzte. Mi bizonyára egészen másféle embereket keresnénk egy ilyen jelentékeny feladat teljesítéséhez. Pedig gyakran tanúi vagyunk annak, hogy amikor Isten valamilyen hatást akar gyakorolni társadalmunkra, általában olyan módszert választ, mely – legalábbis a világ szemében – ostobaságnak tűnik. Így szégyeníti meg azokat akik bölcseknek tartják magukat. Máskor a gyengeségben nyilvánítja ki hatalmát, hogy megszényenítse az erőseket. Itt van például a több ezer tagot számláló gyülekezetek lelkipásztori vezetésének ügye. Isten nem igyekezett mindenáron olyan pásztorokat keresni akik a Yale vagy a Harvard egyetemen szereztek maguknak oklevelet. Ehelyett – mint azt a Calvary Chapel mozgalom konkrét gyakorlata mutatja – az egyik gyülekezetben megtért mexikói származású hulligán, a másikban a kábítószer rabságából megszabadult egykori hippi, megint másikban a mágiával való megkötözöttségből szabadult valamikori kábítószerkereskedő, vagy éppenséggel egykori motorosbanda tag építi elöljáróként Isten egyházát. De elővehetnénk egyéb példákat is mozgalmunk tapasztalattárából, melyek mind azt igazolják, hogy Isten nem emberi mércékhez igazodik.

A következő oldalakon csodálatos, sőt hihetetlennek tűnő történeteket olvashatnak, olyan személyekről, akik valamikor az erőszak, a különféle sátáni hatások rabságában sínylődtek, de miután Isten kegyelme megérintette őket, most azon fáradoznak, hogy ugyanaz a kegyelem másokat is új útra térítsen. Az olvasó bizonyára csodálkozni fog, hogyan sikerült ezeknek az – általában minden teológiai képzést nélkülöző – személyeknek hatalmas, több ezer tagot számláló gyülekezeteket létrehozni.

Milyen közös tényezők fedezhetők fel náluk? Mi az ami lehetővé tette számukra, hogy szolgálatukban ennyire páratlan eredményeket könyvelhessenek el? Történeteik nem is annyira egyedülállóak, mint első pillantásra gondolná az ember. Mozgalmunk fejlődése és terjedése során számos esetben volt alkalmunk megfigyelni, hogy Isten Lelke embereket formált át és tett alkalmassá egy-egy új gyülekezet lelkipásztori irányítására.

Szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy mindazok az alapelvek, melyeket szolgálatunk négy évtizede során Istentől megtanultunk, másutt is ugyanilyen eredményesen alkalmazhatók. Ha valaki magáévá teszi őket, minden lehetősége megvan arra, hogy fejlődőképes, erős gyülekezeteket építsen.

Az Apostolok Cselekedeteinek könyvét olvasva látjuk, hogy az egyház születésének napján nem kevesebb, mint 3000 lélek csatlakozott a hívők közösségéhez. Az Úr ezután nap nap után folytatta az íly módon megkezdett munkát. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha az egyház azzá válik, aminek mindig is lennie kellett volna, akkor Isten véghezviszi azt, amit mindig is szeretett volna véghezvinni: a kegyelem ereje által történő aratás túl fogja szárnyalni legmerészebb elképzeléseinket is. Nem feledkezhetünk azonban meg arról, hogy az Ő útjai nem a mi utaink.

Bárcsak képesek lennénk meghallani szavait.

Még nincs értékelve